Megtértem Istenhez

Hol is kezdjem….

Valamikor 2002 nyarától kezdve teljesen tönkrement az életem. Akkor még nem így láttam. Ma viszont, amikor visszagondolok erre az időszakra, tisztán látom, milyen egyenes úton haladtam egy boldogtalan élet felé.
Milyen voltam 2002 nyarán? Fiatal lány voltam, alig 17 éves, aki hitt az igazságban, az örök szerelemben, az önzetlenségben, abban, hogy ha valaki igazán akar valamit, akkor nincs számára lehetetlen.
Így láttam magam akkor, és így is gondolkodtam magamról. Azonban 2002 nyarán szüleim házassága válságba került, én pedig szeretetet szomjazva az első fiúba beleszerettem, aki egy kis érdeklődést mutatott irántam.
Időközben szüleim viszonya rendeződött, én pedig 17 éves fejjel gondolva „boldog” párkapcsolatban éltem.

Hogyan folytatódott?

2004 nyara volt az a pillanat, amikor először szembesültem az életemmel és a tetteimmel. Ekkor érettségiztem, a gimnáziumot kitűnő tanulóként fejeztem be egy kéttannyelvű gimnáziumban egy 600 euros ösztöndíjjal, és egy felsőfokú spanyol nyelvvizsgával a zsebemben. Három egyetemre jelentkeztem, mindenhova felvettek. Előttem volt az egész nyár, szabadon, szerelmesen, görögországi nyaralást fontolgatva. Ki kívánhatna többet? Kedves Olvasóm, hogyan képzeled ennek a történetnek a folytatását? Kérlek, mielőtt folytatnád a történet olvasását, állj meg egy percre, és gondold végig......


Most pedig feltárom a valóságot….

2004 nyarán álmatlanul töltöttem sok éjszakát, sok félelemmel, rettegéssel, kétségbeejtő kérdésekkel: mi lesz most? Vége a gimnáziumnak, vajon a barátaim elfelejtenek, megmaradnak? Van egy felsőfokú nyelvvizsgám, de vajon elég egész életemre? Vajon mi lesz ezután? Hogy fogom megállni a helyem az egyetemen? Meddig tart majd a párkapcsolatom? Vajon annak is vége lesz a többivel együtt? Sok éjszakát végigsírtam, és nem találtam a válaszokat. Gyötrődtem, minek élek? Mindenem megvan, miért nem vagyok boldog? Kétségeimet egy állandó rettegés kísérte. Éjszakánkét rémálmaim voltak. Halottak sikítoztak, és azt kiabálták: „Ments meg!”. Egy pár hét után elaludni is alig mertem, mindig megvártam a teljes végkimerülést abban reménykedve, hogy talán eljutok addig az állapotig, hogy már annyira fáradt leszek, hogy nem fogok ilyeneket álmodni. Nem így történt. Az álmok újra és újra visszatértek….

Mindent elvesztettem…

Ez a gyötrődés egészen 2006. februárjáig elhúzódott. Hosszú idő, igaz? 2004 nyarától 2006 februárjáig. Elkezdtem az egyetemet, spanyol szakon tanultam, és tiszta szívemből utáltam. Unalmas volt, rájöttem, hogy nem akarok tanár lenni. A spanyol nyelv már nem jelentett annyit, mint régen. 2005 áprilisában a szerelmem elhagyott. Addigra tele voltam keserűséggel, csalódottsággal. Elvesztettem mindent: a gimnázium már csak emlék volt, a nyelvvizsga senkit nem érdekelt, a szerelem elmúlt, a gimnáziumi barátok nagy része eltűnt. Ekkor hoztam életem egyik legkeményebb döntését. Fájdalommal telve úgy döntöttem, ellene megyek a világnak, bebizonyítom, hogy én irányítom az életemet. Fájdalmamban azt gondoltam magamban: „bebizonyítom, hogy nincs Isten, mert ha lenne, nem történne ennyi szörnyűség a világban.”

Változás

2005 nyarától kezdve a magam feje után mentem. Munkát kerestem, mellette tanultam, a férfiakon, pedig bosszút akartam állni az engem ért sérelmek miatt. Kalandjaim voltak, folytonos flörtölések, nem számított ki kihez tartozik. Rombolni akartam, ahogyan engem is leromboltak. Szenvedtem, a szívem kemény volt és gonosz. És ekkor még nem is gondoltam, hogy Isten ekkor törődött velem csak igazán…..

2006 szeptemberétől rendezvényszervezői tanfolyamon vettem részt, ahol két keresztény csoporttársam volt. A csoportban nagy felháborodást keltett, amikor kiderült, ők hogyan gondolkodnak az életről. Én pedig csak hallgattam…. egyetlen egy dologban voltak mások: bennük élt a reménység. Ők hittek a valódi értékekben. Azt hittem először, naivak, nem „éltek még eleget”. De napról napra többet tanultam tőlük, és napról napra megdöbbentettek. Ők olyan mások voltak. Boldogok.

2006 februárjában az egyikőjük meghívását elfogadva elmentem egy evangelizációs klubba, kakaó-party, ez volt a neve. Számomra ismeretlen emberek szeretettel fogadtak, nekik nem számított, ki vagyok, honnan jöttem. Elfogadtak, és beszélgettünk. Jézusról meséltek, arról a Jézusról, akiről én azt hittem, hogy csak kedves vallásos gyerekmese főszereplője. De ők azt mondták, hogy Jézus meghalt értem, hogy ne éljek úgy, ahogy eddig, meghalt, feltámadt, és most is él, és én beszélgethetek vele. Én megismerhetem a rám vonatkozó tervét, ő jobbá tesz engem, begyógyítja a sebeimet. Éreztem, hogy ez valami más, valami új, lehetőség, hogy lezárjam a múltamat. Bár Jézusról nem tudtam sokat, de éreztem a jelenlétét.

Két héttel később megtértem. Nem igazán tudtam, mit jelent….Csak folyton feltették a kérdést? Te megtértél már? Én pedig bambán néztem rájuk, hiszen azt sem tudtam, mit jelent ez az egész. Egyet tudtam…. hogy szabadulni akarok az érzéseimtől, a fájdalmaimtól, és azt akarom, hogy valaki segítsen. Amikor ezt elmondtam, akkor csak annyit válaszoltak: „Mi sem egyszerűbb ennél, kérd meg Jézust, hogy ő irányítsa az életedet, fogadd be őt a szívedbe. Ekkor már tudtam: ezt akarom! Szabadulni akarok! Reményt akarok! Hogy mit tettem ez után? Imádkoztam…. Az osztálytársaimmal, a testvéremmel, ott ültek mind körülöttem, és ahogy megköszöntem Jézusnak, hogy meghalt értem, és megkértem, hogy mentsen meg, hogy adjon reményt, és mutassa meg az akaratát az életemben, eljött a változás.

Mi történt azóta?

Azóta sokat változtam. Ahogy elmondtam az imát, Jézus alaposan megvizsgálta, mi van a lelkemben és a szívemben. El kezdett megváltoztatni….feltépett régi sebeket, de be is gyógyította, megváltoztatta a gondolkodásomat. Visszaadta a reményt egy boldog életre, adott egy gyülekezetet, ami ma már olyan, mint a családom. Elvette az aggódást, a félelmeket, felszínre hozta a jó tulajdonságaimat, a rosszakat, pedig kijavította. Megmutatta, és megtanított megbecsülni a valódi értékeket. Sokat köszönhetek neki. A változás óta nem vagyok magányos, áldás az életem. Boldog vagyok. Jelenleg a Kodolányi János Főiskolán tanulok, és az életemet Jézusnak szentelem. Ő a legjobb barátom.

Akkor hogy is van ez?

Egy évvel ezelőtt be akartam bizonyítani, hogy Isten nem létezik. Jézus kereszthalála csak mese. Hátat fordítottam Istennek, nem akartam tudni róla. Ezért Isten bebizonyította, hogy létezik. Nem hittem el, hogy Istennel lehet beszélgetni. Ezért Isten szólt hozzám. Szembe akartam fordulni a világgal, és annál inkább a világ törvényei szerint éltem. Isten értem nyúlt, és most a világ gonoszsága ellen harcolok, az ő nevében. Isten nélkül elvesztettem mindent, Jézussal visszakaptam mindent.

Hogyan gondolkodom most?

Nem fogok hazudni. A keresztény élet nem könnyű. Hiszen harcolok: harcolok a gonosz ellen, harcolok emberek életéért, könyörgök gyógyulásokért. Sok kihívással találom szemben magam. Megtanultam és tanulom napról napra, hogy ne legyek önfejű, és elfogadjam Isten akaratát. A párkapcsolatom során szerzett fájdalmakat Jézus begyógyította. Már nem haragszom, már nem akarok bosszút állni. Megőrzöm magam tisztán a férjemnek. És hálás vagyok Istennek, hogy visszaadta a reményt arra, hogy boldog házasságom legyen. Hogy ő fogja kiválasztani a számomra legtökéletesebb embert. És egy-egy előre elkészített ajándékai leszünk egymásnak, akik Isten kegyelméből napról-napra újra és újra beleszerethetnek egymásba, mert a szerelem lángjai, az Úr lángjai.

Mégis akkor miért történnek olyan szörnyű dolgok?

Keresztény életem során még most is gyakran felteszem ezt a kérdést az imáimban. De mindig ugyanazt a választ kapom: A világ nem azért gonosz, mert Isten nem törődik velünk. A világot mi, emberek tesszük tönkre az önzésünkkel, büszkeségünkkel, uralkodási vágyunkkal, saját illúzióink után való rohanással, és e sok minden között nem halljuk meg azt az egyetlen egyet, ami a legfontosabb: Isten szelíd szavát.

Hogyan tovább?
Én élem tovább az életemet addig, amíg Isten megőriz ebben a világban, és teszem azt, amit rám bíz. De Te hogyan folytatod? Ez a döntés már a tiéd. Én megköszönöm, hogy elolvastad a történetemet. Talán megérintett, talán nem. Ezt én nem tudom. De Jézus tudja, ő lát most téged, tudja, mit gondolsz, mit érzel. Azt kívánom, hogy ismerd meg őt. Mert Ő már ismer Téged. Ne taszítsd el úgy, ahogy azt én tettem éveken át. Nála jobb barátot soha nem fogsz találni.